Üdvözlöm a Hópihék Utazási Iroda honlapján!

A téli extrém sportok, valamint a csodás Alpok hegyeinek szerelmesei. Svájc, Ausztria, Franciaország havas lejtői irodánk legnépszerűbb célpontjai.

 

Magyar szállodások menthetik meg Lollobrigidát

 

Szerencsétlen helyzetbe került Gina Lollobrigida (88): Javier Rigau y Rafols (54) azt állítja, titokban feleségül vette a dívát, most viszont igényt tart a 14 milliárd forintot érő vagyonra is. A férfi 2009-ben tűnt fel az egykori szexbomba oldalán a budapesti Operabálon, Lollo akkor a bál díszvendége volt. Kíséője nevét titkolták, a férfi pedig most azt állítja: házasságukat sem verték nagydobra. Lollobridiga nem mondta ki az igent A díva szerint a nála több mint 30 évvel fiatalabb spanyol hazudik, állítólag távollétében kötött vele házasságot, egy barcelonai nő helyettesítette őt az esküvőn. A házassági dokumentumot pedig legfeljebb úgy írhatta alá az „isteni Lollo”, hogy más papírnak hitte azt. Ha mindez igaz, a férfi ellen csalás és okirattal való visszaélés miatt indulhat eljárás. A magyar szállodásoknak is szerep juthat a perben, hiszen ha alá tudják támasztani, hogy a pár külön szobában aludt, az Lollobrigida igazát támaszthatja alá.

 

 

Balaton, Budapest - hol, mennyire boldogok a szállodások?

 

Az év első három negyedévében a magyarországi szállodák bruttó forgalma 11,8 százalékkal haladta meg az előző évit, csaknem 250 milliárd forintot tett ki, a bruttó szobaár-bevétele pedig 14,4 százalékkal, 146 milliárd forintra nőtt - egyebek között ez derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) legfrissebb elemzéséből. A budapesti szállodák összes bruttó forgalma 15,6 százalékkal 121,5 milliárd forintra nőtt, a szobaár-bevétele pedig 17,9 százalékkal 77,5 milliárd forintra emelkedett idén az első kilenc hónapban. Idén az első három negyedévben a szállodák belföldi vendégéjszakáinak száma 7,1 százalékkal, a külföldieké 5,6 százalékkal volt nagyobb a múlt évinél. Húzott Budapest A jelentés kiemeli: az országos szállodai teljesítményeket a budapesti hotelek húzták magukkal: a fővárosban január-szeptember között a külföldi vendégéjszakák száma 8,9 százalékkal nőtt, a szobafoglaltság 5,4 százalékponttal javulva 71 százalékos lett. A vidéki szállodákban az első kilenc hónapban a belföldi vendégéjszakák száma 7,7 százalékkal nőtt, a külföldieké 0,2 százalékkal csökkent. Az év első kilenc hónapjában a szállodai vendégéjszakák száma országos szinten 6,3 százalékkal, Budapesten 8,1 százalékkal nőtt, a Balatonon 2,6 százalékkal csökkent. Félig tele A hazai szállodák átlagos kihasználtsága idén január – szeptember között 55,3 százalékos volt, a bázisnál 3 százalékponttal magasabb. A budapesti szállodák átlagos kihasználtsága 71,1 százalékos volt, a bázisnál 5,4 százalékponttal magasabb, bruttó átlag szobaára 8 százalékkal 21 ezer 241 forintra nőtt, az egy kiadható szállodai szobára jutó szobaár-bevétel (Revpar) mutatója 17 százalékos növekedéssel 15 094 forint volt. A jelentésben felhívták a figyelmet arra, hogy idén január – szeptember között a hazai szállodákban jelentkező összes vendégéjszaka 40,7 százaléka, a belföldi vendégéjszakák 8,7 százaléka, a külföldi vendégéjszakák 66,3 százaléka, az összes szállodai árbevétel 48,7 százaléka, szoba árbevétel 53,1 százaléka a budapesti hotelekben realizálódott miközben a szállodai kapacitás – szobaszám – 33,1 százaléka volt Budapesten. Mi történt a Balatonnál? A balatoni régióban az első kilenc hónapban 8,4 százalékkal, szeptemberben 0,9 százalékkal csökkent a külföldi vendégéjszakák száma, ami döntően az orosz és ukrán piac visszaesésének tulajdonítható. Ez a hévízi szállodák iránti, ezekből az országokból történt keresletcsökkenés következménye. Hévíz nélkül a balatoni régióban az összes szállodai vendégéjszaka 0,4 százalékkal, a belföldi 0,3 százalékkal, a külföldi 0,8 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest. Idén az első kilenc hónapban a balatoni régió szállodáinak összes bruttó árbevétele – a hévízi hotelek nélkül – 24,5 milliárd forint volt, ami 7,4 százalékkal nagyobb a múlt évinél.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 1
Heti: 4
Havi: 5
Össz.: 1 882

Látogatottság növelés
Oldal: Szállodások friss hírei
Üdvözlöm a Hópihék Utazási Iroda honlapján! - © 2008 - 2024 - hopihek.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »